- Accessibility
- fab fa-facebook-f
Soós Természettudományi Tehetségműhely
Gyerekegyetem Nyári Tábor
A Természettudományos Gyerekegyetem Napközis Sciencetábor a Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központ élményalapú nyári tábora, amely 2017 óta minden évben lehetőséget kínál az általános iskolás (1–8. osztályos) diákok számára, hogy játékos formában fedezzék fel a természettudományok világát.
A tematikus napokra épülő program során a gyerekek kémiai, biológiai, földrajzi és környezetvédelmi ismereteket sajátítanak el kísérletek, interaktív foglalkozások és terepi megfigyelések segítségével. A Vízvizsgáló Laboratóriumban látványos demonstrációk és saját laboratóriumi kísérletek várják őket, miközben kreatív feladatok, csapatversenyek és ügyességi játékok teszik még színesebbé a tanulást.
Kis létszámú csoportokban zajló projektmunka biztosítja az aktív részvételt és a közösségi élményt. A program célja, hogy felkeltse a gyerekek kíváncsiságát, fejlessze természettudományos ismereteiket, valamint ösztönözze őket a környezettudatos gondolkodásra és a tudományos pályák iránti érdeklődésre. A tábor mentorprogramja lehetőséget teremt a helyi középiskolások bekapcsolódására is.